Nem emlékszem, mennyi ideje lógok itt, több-kevesebb rendszerességgel szólva hozzá (többnyire közéletünk támáiban) mások megszólalásaihoz, de saját blogolásom nagyjából öt hónappal ezelőtt kezdődött. Az e-arc kérdéseinek körüljárása előtt azt hiszem itt az ideje, hogy az itt-ott összeszedhetőn kívül valamennyit elmondjak magamról, a bo-56 nevű nickről.

Bo elsősorban tisztelgés Bo Widerberg, svéd filmrendező és az általa az "Ådalen 31" című filmben bemutatott világ, a Svédországot mai jóléti formájába lendítő emberi szolidarítás előtt. Aki nem látta, annak dióhéjban: a film az Ådalen nevű munkáskolónia lázadását, összefogását mutatja be az őket kizsigerelő tőke ellenében és azt, hogy az ottani események sodra hogyan alakítja a körülötte forgó világot, őket magukat, benne egy kamaszpár életét, 1931-ben.

Többek között azért választottam a bo után az 56-ot, mert szerintem a mi társadalmunknak  Ådalen 31-éhez hasonló fordulópontja 1956. Meghatározó közvetlen kudarca ellenére is, mert nem lehetett utána már ugyanaz a kommunista konszolidáció sem. Meghatározó azért is, mert egyszerre forrása nemcsak 1989-ben megtalált új nemzeti egységünknek, de áttételesen új megosztottságunknak is.

Aztán persze van még néhány személyes csavar is: utalás a régi Magyar Hírlapon folytatott viták egyik szereplőjére, aki olyan volt, mintha én lennék és egy évszámra, mely szintén. De hogy miért olyan rejtélyeskedő midez, arról majd a következőkben. Addig is, hogy legyen egy kicsit másfajta kontúrja is ennek az e-arcnak, ezúttal mellékelek egy képet.

Nemrégiben arról társalogtunk, hogy mennyire illeti meg az anonimitás joga a köztéri tüntetőt? Az internet is köztér, így felvetődik a kérdés: hogy áll a dolog a blogolással? Legyen-e, s milyen e-arca a bloggernek?

A téma jó ideje kerülget, személyes kérdésként is. Kamasz lányom minapi panaszai, saját békétlenségem az örvénnyel szembeni újult, örökkön formát váltó gyengeségem miatt, egy ma talált privát posta, Havas Henrik reggeli társalgása Verebessel a Nap TV-ben és ki tudja, mi minden apróság, elgondolkodtattak.

Mi okból és mi végre blogolunk általában és miért teszem én? A világ tükre legyen-e a blog vagy az enyém? Saját arcomat mutassam benne vagy egy arcot, melynek saját szabályai vannak? Kiléphetek-e ezekből a szabályokból vagy önállósult brandként működik a nickem? Mennyit engedhetek bele saját személyemből és mennyit akarok illetve tudok kivül tartani belőle? Etikus-e elrejtenem magam a nick mögé és jogosult vagyok-e ugyanúgy vitázni, érvelni, mint azok, akik arccal-névvel közlik gondolataikat, érzéseiket? Mennyi a felelősségem bloggerként, kommentátorként a nickemmel, másokéval (posztolókkal és háeszelőkkel), vagy egy-egy poszttal szemben? Lehet-e lazább az etika az anonimitás biztonságában? Hát a jog? Lehet-e több személyiségem fent a neten? Van-e elegendő védelemre jogom és módom, hogy a számítástechnika hacker-hősei ne okozzanak kárt, akár tudtom nélkül is, elektronikus vagy való életbeli személyemnek, környezetemenek?

Csupa nehéz kérdés sokféle érvényes vagy vitatható válasszal. Biztosan továbbiak bukkanak fel folyamatosan bloggertársaimban, csendes olvasóinkban és az aktívan hozzászólók táborában, tulajdonképp szerzőtársainkban is. Szertefutnak a szálak és egyenként kell majd koszorúba kötni őket. Akinek kedve van a témában együtt blogolni, szóljon! Azt szeretném, ha ez végső soron nem én-blog lenne, hanem sokan tárnánk benne fel és járnánk körül a témákat. Induljon hát a verkli!

Mint láthattátok, olykor különféle politikai megmozdulásokról teszek fel képeket a blogba. Amennyire lehet, igyekszem elkerülni hogy egyszerű emberek, nem közszereplők arca felismerhetően kerüljön ki a netre abból, amit felteszek. Ugyanakkor úgy gondolom, aki mondjuk egy tüntetésre kimegy, bármilyen közemberként, már nem biztos, hogy ugyanazt az abszolút védelmet várja, várhatja, mint áruházban, utcán vagy akár egy koncerten.

Szerintetek mennyire védendő ilyenkor az anonimitás