Kezdem érteni, sajnos. És ez így megy (Vonnegut)... Lassan elérjük a kritikus mennyiséget, s akkor már nem lesz ugyanaz a minőség, mint amire öröm volt rátalálni.
Bocs, de ez nem fair! Írsz egy post-ot adsz neki egy címet és adsz egy képet. Nem találván kapcsolatot a kép és a cím között, ezt szóvá teszem. Erre te kicseréled a címet és a képet!
ronagyuri! Nem, nem fair, valóban. Köszönet, hogy jelezted, nem stimmelt úgy a dolog, hát változtattam. Tehát jegyzőkönyvbe vesszük, hogy nem te futottál luftra, hanem én lesre.
Valóban sok volt nekem ez az elmúlt hét, lefagytam, hát lepucoltam a blogjaimat minimumra és egy ideig biztos nem folytatom.
jus! Úgy látom én is, a szerkesztők is lefagytak.
Atlasz! Nem a kritikus létszámon fog múlni. Hogy milyen lesz, majd kialakul.
Miután nem akarom, hogy ez is belemenjen a mostmár túlterjedt trutymóbanturkálásba, ezért (több órányi magamnak és e-mileknek fogalmazás után) kísérletet teszek arra, hogy legalább magamhoz képest rövid és érthető helyzetjelentést adjak.
Harakiri és beugrás a Marianna-árokba nem vetődött fel. Fogalmazzunk úgy, hogy publikációs tilalom alá helyeztem magamat. Egy része a magunk teremtette légkörnek szól, ugyanakkor nagyon zavar az ingatlankezelő viselkedése is ebben a kócerájban. Szeretném látni egyelőre, hogy mivé alakul ez az egész?
Eddigi legtömörebb válaszom valahogy így szólt: "A balhé se tett jót, de kiegészülve az egész katyvasszal, ami a nolblog körül folyik, elgondolkodtat, aggaszt, lelohaszt, bassza a csőrömet, mit tegyek még hozzá? Senkinek a szemében nem szeretnék pl. kegyelt lenni, még akkor se ha én tudom, hogy nem vagyok az, mint ahogy felvállalhatatlan számomra az is, hogy vitáimat egy bármily felvilágosult cenzor rendezze el helyettem."
Sajna, a lista mintha nyúlna napról napra újabbakkal: szekértáborok szervezése és harci logika politikai és személyi szimpátiák alapján, a konfliktusok oldása helyett a kognitív disszonancia előkúszása az árkokból, átláthatalan háttérküzdelmek sejtése a laptulajdonos és a politika között, helyezkedések és harcálláspontfoglalások, betartások és benyalások. Épeszű vagyok, hogy ilyenben akarok részt venni, anélkül hogy tudnám, épp ki és mi vagyok ebben a játékban, amiről még azt se tudom, kik játsszák és mi a tétje?
Szóval egyelőre gondolkodom. Igaza van wesznek, ez egy üzlet, amelyben lehetőséget kapunk arra, hogy dédelgetett rögeszméinket a családi ebédénél valamivel nagyobb közönségnek mondhassuk el. Tekintsünk el attól, hogy ennek a közönségnek hányadrésze fizetett lövészárok-propagandista, hányadrésze önjelölt próféta és marad-e ezután még köztü(n)k szimpla Kovács Julis és Balog Ede. Egyelőre nem látni, milyen feltételek között jön létre ez az üzlet. Erre a hétre a befektetési tanácsadó kivárást javasolt. Kivárunk.
Ellenben nagyon köszönöm az érdeklődést és a szimpátia kölcsönös, az másból van.
Vazze, kész kavar van az új rendszer miatt, majd valami lesz, addig is ölelés: Fics. Bo! Klassz, hogy kinyitottál! :-))
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg.
Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Hozzászólások
Eddig 22 komment érkezett (
)
1.
ronagyuri
2009. 12. 11. 17:46
ezt nem értem! Mi köze ennek a roletta darabnak a Food for thought -hoz, s melyikhez: könyvkiadó, üzletlánc, mozgalom????
2.
Texaco Benzin (Babett)
2009. 12. 11. 17:58
Bo! Te is? :(((
3.
jus
2009. 12. 11. 18:08
Ez csak vélemény?
Vagy Babett látja jól?
Miért?
Kicsit off.
Legalább egy napja lefagyott a nol szerkesztése.
Miért?
4.
Atlasz
2009. 12. 11. 18:15
Kezdem érteni, sajnos. És ez így megy (Vonnegut)...
Lassan elérjük a kritikus mennyiséget, s akkor már nem lesz ugyanaz a minőség, mint amire öröm volt rátalálni.
5.
Gigi
2009. 12. 11. 18:17
Bo, most mi van???
6.
ronagyuri
2009. 12. 11. 18:22
Bocs, de ez nem fair!
Írsz egy post-ot adsz neki egy címet és adsz egy képet. Nem találván kapcsolatot a kép és a cím között, ezt szóvá teszem. Erre te kicseréled a címet és a képet!
7.
bo-56 (szerkesztő)
2009. 12. 11. 18:33
ronagyuri!
Nem, nem fair, valóban. Köszönet, hogy jelezted, nem stimmelt úgy a dolog, hát változtattam. Tehát jegyzőkönyvbe vesszük, hogy nem te futottál luftra, hanem én lesre.
Valóban sok volt nekem ez az elmúlt hét, lefagytam, hát lepucoltam a blogjaimat minimumra és egy ideig biztos nem folytatom.
jus!
Úgy látom én is, a szerkesztők is lefagytak.
Atlasz!
Nem a kritikus létszámon fog múlni. Hogy milyen lesz, majd kialakul.
8.
doremi
2009. 12. 11. 18:42
na most akadt el a szavam :(
9.
Gigi
2009. 12. 11. 18:46
Ilyet! Ez egy vírus??? De most mért, Bo?
10.
jus
2009. 12. 11. 18:57
Bo!
Kérlek, legalább privátban!
Kérlek!
Ha kell svédül is, de komolyan!
11.
yankari
2009. 12. 11. 19:03
ez már sok mára nekem:((
12.
Gordon
2009. 12. 11. 19:08
Bo, nem idegen a véleményed!
13.
Valéria
2009. 12. 11. 19:09
Nagyon sajnálnám :(
14.
natinha
2009. 12. 11. 19:13
jaj, bo, ne kérlek...
15.
Funyi1
2009. 12. 11. 20:28
Mi van mán? - , mindenkit megcsípett a cecelégy?!
16.
trixi
2009. 12. 11. 20:31
Napok óta nem voltam, és nem értem mi történt.
Bo, mond, hogy nem a szándékod mutatja a kép! Mond, kérlek.
17.
Funyi1
2009. 12. 11. 21:40
.., - de ezen a rolón egy "kiskapu" is! .....
18.
nagyhenceg
2009. 12. 11. 23:26
Sajnálom.
19.
bo-56 (szerkesztő)
2009. 12. 12. 0:13
Miután nem akarom, hogy ez is belemenjen a mostmár túlterjedt trutymóbanturkálásba, ezért (több órányi magamnak és e-mileknek fogalmazás után) kísérletet teszek arra, hogy legalább magamhoz képest rövid és érthető helyzetjelentést adjak.
Harakiri és beugrás a Marianna-árokba nem vetődött fel. Fogalmazzunk úgy, hogy publikációs tilalom alá helyeztem magamat. Egy része a magunk teremtette légkörnek szól, ugyanakkor nagyon zavar az ingatlankezelő viselkedése is ebben a kócerájban. Szeretném látni egyelőre, hogy mivé alakul ez az egész?
Eddigi legtömörebb válaszom valahogy így szólt: "A balhé se tett jót, de kiegészülve az egész katyvasszal, ami a nolblog körül folyik, elgondolkodtat, aggaszt, lelohaszt, bassza a csőrömet, mit tegyek még hozzá? Senkinek a szemében nem szeretnék pl. kegyelt lenni, még akkor se ha én tudom, hogy nem vagyok az, mint ahogy felvállalhatatlan számomra az is, hogy vitáimat egy bármily felvilágosult cenzor rendezze el helyettem."
Sajna, a lista mintha nyúlna napról napra újabbakkal: szekértáborok szervezése és harci logika politikai és személyi szimpátiák alapján, a konfliktusok oldása helyett a kognitív disszonancia előkúszása az árkokból, átláthatalan háttérküzdelmek sejtése a laptulajdonos és a politika között, helyezkedések és harcálláspontfoglalások, betartások és benyalások. Épeszű vagyok, hogy ilyenben akarok részt venni, anélkül hogy tudnám, épp ki és mi vagyok ebben a játékban, amiről még azt se tudom, kik játsszák és mi a tétje?
Szóval egyelőre gondolkodom. Igaza van wesznek, ez egy üzlet, amelyben lehetőséget kapunk arra, hogy dédelgetett rögeszméinket a családi ebédénél valamivel nagyobb közönségnek mondhassuk el. Tekintsünk el attól, hogy ennek a közönségnek hányadrésze fizetett lövészárok-propagandista, hányadrésze önjelölt próféta és marad-e ezután még köztü(n)k szimpla Kovács Julis és Balog Ede. Egyelőre nem látni, milyen feltételek között jön létre ez az üzlet. Erre a hétre a befektetési tanácsadó kivárást javasolt. Kivárunk.
Ellenben nagyon köszönöm az érdeklődést és a szimpátia kölcsönös, az másból van.
No, jójcakát!
20.
X.Y.
2009. 12. 14. 8:34
Jó reggelt, Bo Barátom!
Fel kéne húzni a rolót, a többit majd menet közben intézzük, ha úgy adódik, asszem.
Ölelés, csóközön: Fics :-)
21.
bo-56 (szerkesztő)
2009. 12. 14. 17:21
Rajtam ne múljon az esti buli!))) Lehet jönni a hozzávalókért, a szerelők levonultak.
(Pro memoria:
1.bp.blogspot.com/_dammMm_uKIg/SZ0KSoVzEII/AAAAAAAAFdQ/8cu_jfkO4fM/s1600/rideau%2Bde%2Bfer%2Bueno.jpg)
22.
ficsor ferenc (látogató)
2009. 12. 14. 18:07
Vazze, kész kavar van az új rendszer miatt, majd valami lesz, addig is ölelés: Fics.
Bo! Klassz, hogy kinyitottál! :-))
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.