Blogisztáni töprengések
A blogolás parapszichológiájának jogelméleti kérdései


Nolblog Van képem hozzá! Takapenkin törpön punkki A népek olvasótégelye Fend off!

Felelet

poszttal videóban képpel hanggal

Tosz barátom toszogatására, a magam piszkos százhusza.


1. Hogy vagy?

Az mind semmi, de hogyan?!

2. Őszintén szoktál válaszolni erre a kérdésre?

Ha nem kapok időben észbe, tehát általában, igen.

3. Miért?

Feltételezem, hogy aki kérdezi, azt érdekli a válasz.

4. Ki kérdezte meg utoljára (kivéve persze az 1. pontot)?

Aki nagyon közel áll hozzám, az többnyire nem kérdezi, hanem mondja, és viszont; de azért a lányom

5. Te kitől kérdezted meg utoljára?

Lányomtól

6. Érdekelt, mit válaszol?

Különben nem kérdezném

7. Bemutatkozásnál a saját, vagy a másik nevére koncentrálsz?

A cipőfűzőmre, hogy orra ne bukjak miatta

8. Hány barátodban bízol meg maximálisan?

Mindben, azért a barátaim (és addig, míg nem okoznak ebben csalódást).

9. Mit jelent számodra a bizalom?

Lételemet, mint a levegő - ugyanolyan kínos meglepetéseket is tud hozni, de nem lehet leszokni róla.

10. Úgy élsz ma, ahogy elképzelted tíz évvel ezelőtt, az ezredfordulón?

Mással voltam elfoglalva az ezredfordulón.

11. Mit tartasz életed legnagyobb tévedésének?

Épp elég nyilvántartani a tévedéseimet. Ha a rangsorolásukkal tölteném az időmet, az lenne a legnagyobb.

12. Mit tartasz életed legjobb történésének?

Miután ebből is termelt az élet rendesen, nyilván a születésemet kellene a legfőbbnek tekinteni, de feledékeny vagyok, így nem tudom, valóban olyan jó volt-e? Közvetett bizonyítékok alapján ebben is kételkedem, úgy hogy a tanulság itt is az, hogy sokszor a legjobb dolgok is valami borzasztóból jönnek létre.

13. Hiszel a nagybetűs sorsban?

Nem hiszek benne, de tényként elfogadom.

14. Miért?

A hívést csak mint a már bogozgatott bizalmat tudom értelmezni és ilyenként is rendre csalódik az ember. Ha hinnék a sorsban, nem azt nézném, mit vetett elém, hanem folyton azt lesném, mit tartogat? Így aztán folyton megbotlanék a cipőfűzőmben, mert nem arra figyelnék, ami van.

15. Ha elképzeled a halál pillanatát, mit látsz?

Nem képzelgek róla

16. Félsz tőle?

Nem

17. Szoktál látszólag minden ok nélkül szorongani?

Mindig okhoz kötöttnek élem meg, de hogy mi a látszat az okokkal kapcsolatban, arról sokféle vélemény kering

18. Gyakran van bűntudatod?

Megesik

19. Mi az első szó, amit rávágnál, ha azt mondom: magány?

Van

20. Ha azt mondom: szerencse?

Van

21. Ha azt mondom: boldogság?

Van

22. Ha azt mondom: múlt?

Volt

23. Ha azt mondom: jövő?

Talán

24. Ha azt mondom: a jelen pillanat?

Elmúlt

25. Gyakran időzöl a múltban?

Mindig, mert a jövő érdekel

26. Miért?

A cipőfűzőm miatt

27. Mit érzel, ha a jelenkori önmagadra nézel?

A vadászrepülőről lekászálódó parasztbácsi szavaival szólva: Hát, ezt azért nem gondoltam volna!

28. Miért?

Ha az ember folyton a jelenben él, persze figyelve a műltra is, komoly meglepetést tud okozni, hogy a jövő is eljön

29. Ha három dolgot kellene felsorolnod, hogy mi tenné boldoggá az életed, mit mondanál?

Álom, álom, álom

30. Mi az a három dolog, amitől a legjobban rettegsz?

A szeretteim elvesztése, a magam elvesztése, a többiek elvesztése

31. Szerinted mit tehetnél a félelmeid ellen?

Figyelek a cipőfűzőmre

32. Meg szoktad tenni?

Én meg, de ez nem mindig kölcsönös

33. Mi az a körülmény, amitől a leginkább áldozatnak érzed magad?

Felnőttem, azóta leszoktam róla

34. Mi a véleményed az áldozatokról (mint személyről)?

A valóságos áldozatokon, mert vannak ilyenek, segíteni próbálok. Az örök áldozatoknak meg üzenem, hogy figyeljenek inkább a saját cipőfűzőjükre!

35. Mi a véleményed az áldozattételről?

A nép ópiuma, ismert dílerekkel, esetleg hamis hősi póz, ami sokmindent tönkre tud tenni. Nem keverendő a másik felé forduló önzetlenséggel, szeretettel, nyitottsággal...

36. Van olyan hited, ami mindenre választ ad?

Olyan van, ami mindenre rákérdez

37. Ha pár szóval be kellene mutatnod önmagad, mi szerepelne a jellemzésedben?

Nagypofájú nyúl, tudatlan bagoly, naív kételkedő

38. A tapasztalataid alapján ugyanilyennek lát a környezeted?

Nem. Nagypofájú bagolynak, tudatlan kételkedőnek és naív nyúlnak

39. Gyakran hazudsz?

Szándékosan és másoknak nem

40. Mi a véleményed a hazugságról?

Kikerülhetetlen, olykor még a magunké is, akár önmagunknak. Aki ezt letagadja, hazudik.

41. Ha most hirtelen menned kellene, hogyan foglalnád össze az eddigi életed?

Oldás és kötés

42. Mi a legfontosabb tapasztalatod, amit a gyermekednek átadnál?

Oldás és kötés

43. Egy mondatban összefoglalnád, hogy mi az életfilozófiád?

Oldás és kötés, de a legfontosabb, hogy mikor melyik. Viszont ha mégis felbuktál a cipőfűződben, ne keseregj rajta, hanem próbáld meg újra, kicsit jobban: oldás és kötés...

44. Hogy éled meg a kudarcot?

Van még mit gyakorolni rajta

45. Mit jelent számodra a kudarcélmény?

Szaporodó múltat

46. Mit jelent számodra a siker?

Aranytartalékot, széfben

47. Sikeresnek érzed magad?

Amennyiben siker az életen átbucskázni viszonylag kevés kapott és adott halálos sebbel

48. Mit érzel, ha azt mondom: pénz?

Sajnálatot azok iránt, akiknek ez érzelmi kérdés

49. Maximum három mondatban foglald kérlek össze a pénzhez való viszonyod.

A dorongnál kissé sokoldalúbban használható eszköz

50. Boldoggá tesz szerinted, ha anyagilag független vagy?

Boldoggá nem, de az anyagi függőség és az anyagiak hiánya is sok rossznak lehet forrása

51. Érzel irigységet, ha valaki azt állítja, hogy nincsenek pénzproblémái?

Nem, inkább sajnálatot, hogy mégiscsak központi problémája az életének, mert különben minek hozná elő?

52. Ha nyernél 100 millió forintot, mi lenne az első, amit megvásárolnál?

Nincs HR képesítésem és nem lottózok

53. Mi lenne a második?

Megszerezném a HR képesítést

54. Kinek adnál belőle?

Sok helye lenne

55. Mivel lepnéd meg azt(azokat) akit(akiket) a legjobban szeretsz?

Magával a ténnyel

56. Szoktál fantáziálni, hogyan adnád be a családnak, hogy hirtelen gazdag lettél?

Más dolgok mozgatják a fantáziámat

57. Ha tehetnéd: mi lenne az a tulajdonság, amit szeretnél kérni, hogy birtokodban legyen?

A cipőfűzés tudása

58. Mi lenne az a tulajdonság, amit szívesen elhagynál magadból?

A haragvós énemet

59. Miben akadályoz ez téged?

A cipőfűzésben

60. Mi a kedvenc idézeted?

Varietas delectat

61. Kivel ülnél le beszélgetni legszívesebben?

Apámmal

62. Mit kérdeznél először tőle?

Miért lehetetlen vele beszélgetni?

63. Mi az a kérdés, amire soha nem kaptad meg a választ?

Miért?

64. Ha bármire választ kapnál, mi lenne az a három, ami a világon a legjobban foglalkoztat?

Mi kell ahhoz, hogy emberségben tudjunk élni? Képesek leszünk-e emberségben élni? Leszünk-e?

65. El tudod képzelni, hogy valahogy megszeresd az ellenségedet?

Nem, mert ahhoz vagy ellenségemnek kellene tekintenem és ez képtelenség, vagy ellenségének kell tekintenie, akkor meg mit szeressek rajta?

66. Meg tudnál bocsátani annak, aki elvesz tőled valami nagyon fontosat?

Ha van rá jó ok, az ember megbocsájt. Ha nincs, előbb-utóbb akkor is fátylat vet a vezsteségre. De van olyan veszteség is, ami után nem biztos, hogy akár az egyikre, akár a másikra képes.

67. Ha gyűlölsz valakit, meddig mész el gondolatban vele kapcsolatban?

Utálni, olyan van, de gyűlölni csak azt lehet, amit se megváltoztatni, se megkerülni nem lehet. Ezek többnyire dolgok és nem emberek.

68. Mit gondolsz, ha rákényszerülnél, tudnál embert ölni?

Nagyon sok kéne hozzá, de valószínűleg igen. Bár mire odáig eljutnék, nem biztos, hogy élnék.

69. Tételezzük fel, hogy létezik időgép, és előtted játszik a még gyermek Adolf Hitler. A kezedben fegyver van, és tudod, nem lesz felelősségrevonás. Megölnéd, tudván, hogy milyen sorsot jött beteljesíteni?

Mindig van felelősségrevonás és nincsenek készre írt forgatókönyvek, akkor miért kellene megölni? Az már másik kérdés, hogy láttam olyan kész pszichopatára szocializált gyereket (és nem csodálkoznék, ha egyre többet látnék), akit nem tudni, mi fog meggátolni abban, hogy kisebb-nagyobb Hitlerek legyenek. Azt hiszem, mint annyi másban, a kései beavatkozás sokkal keményebben kell, hogy pótolja a korábban számukra fel nem állított korlátokat, amitől sárkányveteménnyé cseperedhettek, de a golyó nem tudja ezt pótolni.

70. Szoktál hallgatni a baljós érzéseidre?

Mivel nincsenek, amikor kéne, amikor nem kéne, meg lebénítanak ezért nem

71. Mi az a mondat, ami képes bármikor megnyugtatni?

Mi az, ami bármikor fel tud bőszíteni: csillapodj le!

72. Mit mondanál annak, aki fél a haláltól?

Átölelném. Szólni mit lehetne?

73. Hiszel az újjászületésben?

Amíg élünk újjászülethetünk

74. Szerinted mi a mostani életed legnagyobb megoldandó feladata?

"úgy hívják: élet"

75. Ha tartósan jó időszakot élsz meg, félsz, hogy az élet benyújtja a számlát?

Ha félek, hogy benyújtja, már nem élek boldogságban

76. Mi volt az eddigi életed legboldogabb időszaka?

Boldogtlanun élem boldogan egész életem

77. Mit teszel azért, hogy újra megélhesd?

Figyelek a cipőfűzőmre

78. Szoktad magad a körülmények áldozatának tekinteni?

Nem vagyunk egy súlycsoportban, úgy hogy nem meccselünk

79. Mik a politikai nézeteid?

Toszmegista (Konzervatív, mert féltem az értékeinket. Szocialista, mert úgy gondolom, hogy ezek az értékek mindannyiunkat megilletnek. Liberális, mert csak szabadság nélkül üres hívságok ezek az értékek. Egyre inkább zöld is, mert látom, hogy amíg ezek itt hárman pöcsölnek egymással, lerohad alattunk a bolygó)

80. Három mondatban: szerinted milyen változásokra lenne szüksége Magyarországnak?

Felnőni, apákat értékükön és hibáikkal együtt ismerni és meghaladni, nem vágyni újabb és újabb apákokra.
Leszokni a festett egekbe bámulásról, hőbörgésről, önáltatásról, gyűlölködésről.
Megtanulni nyílt vizeken is hajózni és vállalni a kemény munkát, kockázatot, okos mérlegelést, ami előrevisz.

81. Úgy érzed, hogy részt veszel a hazádat érintő döntő kérdésekben?

Mindannyian részt veszünk benne, minden félrecsúszott nyakkendőnkkel, minden elmotyogott káromlásunkkal, minden el nem végzett cselekedetünkkel és ki nem modott védő szavunkkal

82. Részt veszel az életed döntő kérdéseiben?

Igyekszem

83. Mikor értél felnőtté?

Igyekszem

84. Mit jelent neked, ha azt mondom: karrier?

Van aki forrón szereti

85. Ha azt mondom: család?

A központ

86. Ha azt mondom: szerelem?

Halló, itt Belváros!

87. Ha azt mondom: szex?

A levehető ajtósat

88. Ha azt mondom: felelősség?

Weiner elvtársra várok

89. Ki a kedvenc stand up comedy-s előadód?

Szíjártó Péter

90. Mi volt az utolsó dolog, ami megnevettetett?

Hogy százezer kínaiért kifizethető a magyar államadósság, holott százezer kínaival ki lehetne fizetni annak ellenére, hogy 10 millió magyarral nem (megfejtést a szer kettőségbe)

91. Magaddal kapcsolatban min nevettél utoljára?

A cipőfűzőmön

92. Mit érzel a hivatásodnak?

A bemutatkozást

93. Fogadnál örökbe kisgyereket?

Sajnos nincs realitása

94. Mit tennél a csecsemőgyilkos kismamákkal, amikor a hírekben zacskóba gyömöszölt újszülöttekről hallasz?

Ápolnám őket. Valószínűleg legtöbbjük maga is megszenvedi előbb-utóbb az esetet.

95. Mi a véleményed az abortuszról?

Jobb, mint a megszült és szeretetlen gyerek (akikből jócskán jut még a kívántak között is)

96. Mi a legkorábbi emléked?

Kukutyinba visznek

97. Volt valamilyen paranormális élményed?

Egyszer nem bomlott ki a cipőfűzőm

98. Hiszel a szellemvilágban?

A szimmetriatörvények miatt szükséges a létezése. A szellemtelen világ ugyanis tapasztalati tény

99. Kinek beszélnél arról, ha megmagyarázhatatlan események történnének körülötted?

A dilidokimnak

100. Mi a leghihetetlenebb személyes élményed?

Megélni Ungharetti Hajnalát

101. Mi a véleményed a nyugati orvoslásról?

Be kellene nálunk is vezetni

102. Mi a véleményed a túlnépesedésről?

Ha igaz, amit jeleznek 2050 körül tetőzik majd. Remélhetőleg nem háborúk és egyéb kataklizmák hozzák a megoldást.

103. Mi a véleményed a terrorizmusról?

A nácik, a fasiszták, a falangisták, a nyilasok mind közemberek elleni terror segítségével jutottak előre a hatalomba menetelve és terroristaként végezték ki az ellenük támadó közembereket, ma pedig előszeretettel támogatják a közemberekre támadó terroristákat. Az erőszakra épülő hatalmak mindig is terroristának tekintették és fogják is tekinteni a lázadó, szabadságért ellenük küzdő embereket és ezzel akarva-akaratlanul tökéletes lakmuszpapírt kreálnak a veszedelmes ideológiák kimutatására.

104. Ha ki kellene találnod egy új reality showműsort, ami szerinted biztos nézettséget hozna, miről szólna?

Mindenki választhatna egy irígyelt, egy gyűlölt és egy megkívánt szomszédot, akiknél bekameráznának a műsor készítői és közben azt mutatnák, hogy mit mutat annak az arca, aki ezt "megrendelte" és nézi.

105. Melyik közéleti szereplő bőrében lennél szívesen?

Bohóc lennék Prévert Kóbor-szigetein (szóljon, aki utoljára látta)

106. Melyikében nagyon nem?

A hajóséban, aki partra szállna ott

107. Miért?

Mert rá kellene jönnie, hogy elvesztegette az életét

108. Ki az első öt kedvenc bloggered itt a Nolon?
109. Miért ők?

nyica már csak az Úriakért is, de nyicasága miatt is
Tosz, mert egyszerre élmény és feladat olvasni
Babett, az életet hordó mesélőkéjéért, a hangjáért
delisa, a szellempezsdítő svéd klubjáért (rám is férne már egy kis pezsdülés :()
és itt most heves küzdelem alakult ki a bejutó helyért kalimpa szíve és Gordon józansága között,
de lennének még jó sokan, szoros versenyben

110. Szerinted ki az a magyar történelmi személyiség, akire a legtöbb honfitársunk felnéz?

A barguzini postamesterné

111. Melyik előadóművészt küldenéd el a legközelebbi Eurovíziós Dalfesztiválra?

Nem vagyok annyira elvetemült, hogy küldenék. Na jó, menjen Semjén!

112. Véleményed szerint ki a legmellőzöttebb ismert személy ma a médiában?

A Puch-Simicska duó

113. Ha tehetnéd, mit kérdeznél Einsteintől?

Akkor most szép lassan, ha lehet az egészet előről, hogy értsem...

114. Mit kérdeznél Bin Ladentől?

Akkor most szép lassan, ha lehet az egészet előről, hogy értsem...

115. Mit kérdeznél Kertész Imrétől?

Válaszolna-e 120 ilyen kérdésre?

116. Mit kérdeznél Istentől?

Ugye most viccel?

117. Mi az, amitől óva intenéd a jövő gyermekeit?

Hogy elhigyjék, hogy lehet felelősség nélkül élni

118. Mi az, amit feltétlenül elmondanál egy idegen civilizációnak a Föld lakosairól?

Nem is olyan rossz srácok ezek, mint amilyennek sokszor mutatják magukat.

119. Mi az , amit a legjobban szeretsz és tisztelsz önmagadban?

A tiszteletlenségemet

120. Ki az a három ember, akitől szívesen elolvasnád a válaszokat ezekre a kérdésekre?

nyica, v10ric4, erlauer

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 15 komment érkezett ()

1. georgia41
2010. 02. 13. 8:49

Bo, nagy élvezettel olvastam cipőfűző ide vagy oda az egészet!:)

2. trixi
2010. 02. 13. 9:15

Te vagy a második , aki ki merte írni a kedvenceket, Gratulálok!

Ja, és neked is a nyakadba szakadt? Ezt nem gondoltam volna... )))

3. Papus
2010. 02. 13. 9:29

Joban megismertelek. :)

4. Valéria
2010. 02. 13. 10:06

Jó :)))

5. Gigi
2010. 02. 13. 10:11

Érdekes volt. :))

6. Toszmegosztis
2010. 02. 13. 10:15

bo, ez a cipőfűző valami tudatalatti:))
Talán Freud tudna mesélni róla:)))

de miért nem veszel bebújós cipőt?
egy új távlat nyílna meg előtted, és öledbe röppenne a boldogság kék madara:))

7. Texaco Benzin (Babett)
2010. 02. 13. 11:29

Nagyon jól szórakoztam Bo! Variációk egy cipőfűzőre :))

8. Anemone
2010. 02. 13. 13:19

Egyrészt nagyon édes vagy! - erre most jöttem rá.
Másrészt szórakoztatóan - elgondolkodtató, de ezt már tudtam.

9. 12szer
2010. 02. 13. 14:54

101. Mi a véleményed a nyugati orvoslásról?

Be kellene nálunk is vezetni

:)))

10. bo-56 (szerkesztő)
2010. 02. 13. 23:51

Na, most értem haza. Bár nem volt tervezett, de most talán jó is volt, hogy a hosszas családi program elvitt innen a blogolás mellől és nem néztem olyan meredten itt, hogy megbotlottam-e megint a cipőfűzőmben.

Persze, hogy tudna Freud erről (is) mesélni, de nem tudom, miért nem próbálja már meg valaki végre a cipőfűzőt analizálni? A variációk ebben a témában is kimeríthetetlenek és a végén akár csomót is köthetünk az egészre és eltehetjük ahová akarjuk. Ez felelne meg a nyugati orvoslás szellemének végtére is, nem?

Na de hogy komolyra fordítsuk a szót, nagyon köszönöm hogy visszajeleztetek abból a fél mosolyból vagy negyed gondolatból, amit talán sikerült kiváltani, aljas szembedícséréseitek viszont képmutatóan visszautasítom és örömmel bezsebelem. Tosz burkolt rágalmát, mely szerint a fent is deklarált felnőttségem valójában még egy cúgoscipőnyi bizonyításra vár, a lelki folyamatok bonyolultságára hivatkozva visszautasítom és vádlón viszontkérdezem: vajh milyen cipőben jár egy szolipszista?

Végül pedig megtörve összeomlok, hogy ily súlyosan nem értjük egymást, trixi. Pökhendi magam csupán annyit engedett meg nekem, hogy kedvencebbjeimet megnevezzem, mert mint mondtam, még nagyon sokakat kedvelek személye és/vagy írása okán, de lustán nem vállaltam, hogy újabb 120 pontban ezt kifejtsem. De hogy mi szakadt a nyakamba, hacsak nem a cipőfűzőről van szó, nem tudom...

11. KerekesZS
2010. 02. 15. 7:47

Bo, sosem jutott volna eszembe magamtól, hogy Ariadne használaton kívül helyezett fonalát az istenek apró darabokra szabdalták, cipőfűzőt csináltak belőle, és szétosztották azok között az emberek között, akiket szeretnek, hogy ne tévedjenek el az élet labirintusában.
Lehet hogy az Ariedne pertli az, amivel hozzákötik az emberhez az öniróniát, hogy ne veszítse el?
Jó volt olvasni, jó hogy vagy.

12. nyica (látogató)
2010. 02. 15. 8:11

Őszinte leszek. Lenyűgöztél, szokásoddá vált??? A cipőfűző mizériája mizériumban, nos cipőstül rontottál cipőnkbe. Kerekes kommentje nagyon találó. De miért kérsz Te itt mindenféle kódokat???? Ja,nagyon leegyszerűsítve a kérdést, te nagyon eszes vagy. Ez egy jó szó, ízlelgetem is. E- szes. Mondták már?, / 121. kérdés /
sze.ny

13. bo-56 (szerkesztő)
2010. 02. 15. 19:59

Ez az az eset, amikor a hóhért cipőpertlire akasztják! Ez az Ariadne nagyon találó, csak még nem tudom, hogy kifelé eltaláló lesz-e? Vagy cipőfűzőmnél fogva rángassam ki magam abból, amibe keveredtem ;?)

Nyicám te meg csak ne emlegesd ezt az e-szest, mert rögtön a vastag Margot jut eszembe, aki ugye azzal szokta ezt a dolgot lerendezni, hogy "unom Villon az eszedet". Szóval, ha lehet, inkább észtvesztve Margot, oszt a szagot is eltesszük dunsztosüvegbe.))

14. sos7
2010. 02. 16. 16:26

Szóval már megírtad. Én mindenről lemaradok? :(

15. bo-56 (szerkesztő)
2010. 02. 16. 21:21

Csak semmi csüggely, kedves sos ;!)

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.