Blogisztáni töprengések
A blogolás parapszichológiájának jogelméleti kérdései


Nolblog Van képem hozzá! Takapenkin törpön punkki A népek olvasótégelye Fend off!

Felelet

poszttal videóban képpel hanggal

Ezt kitehetitek az ablakba!

Kinek kell ez a bánatos jó kukoricamálé?

Mármint a Windows Internet Explorer ablakába, ha kényelemből még mindig a Microsoft böngészőjét használjátok.

Tervszerű Megelőző Karbantartás

Jónéhány panasz volt már meg nem nyíló blogokról itt az elmúlt időben, melyekre igen szép összeesküvés elméleteket is lehetett építeni. Múltkoriban Anemone kért segítséget egyik blogjában, mert nem fért hozzá a másikhoz. Aki emlékszik még az esetre, tudja, hogy sikeresen megoldódott a probléma.

Gondolhattam volna persze a megoldásból, hogy másoknak is lesz még bajuk Anemone oldalával. Most jelentkezett, hogy többen jeleztétek, nem tudják olvasni a blogját. Hát persze! Mert hogy nem a bejelentkezéssel volt nála sem a baj, senki el nem tüntette az anyagát - leszámítva a Microsoft szuper böngészőjét. Az alábbi pár kép mutatja, hogyan varászolhatjátok elő - az övét is, de sok-sok más oldalt is az Interneten, ami látszólag nem nyílik rendesen.

Ez a megoldás azoknak szól, akik használják az Internet Explorer 8-as változatát és így látják Anemone Mesék blogját:

Ilyen volt

Hogy a tartalmat visszanyerjük, keressük meg az Internet böngésző jobboldali lehúzós rolómenüi közül az Oldal (itt és angol nyelvű böngészőnél mindig: Pages) nevűt és abban a Kompatibilitási nézet vagy mi a szösz nevű menüpontot. Mivel nekem angolom van, mint az alábbi képen látható, ez a Compatibility View feliratot viseli és csak becslés, hogy hívják ezt Microsoft-magyarban. Ami biztos, ott vannak ezek a menü közepén ketten, a "nézet" és a "nézet beállításai" és "nézet mellett épp egy kis pipa áll, jelezvén, hogy be van kapcsolva. Valahogy így:

Megkeressük a megoldás kulcsát az ablakban

Semmi szoftver nem tökéletes, így ez, amelyikkel a képeket készítettem, magával hoz egy kis szemetet a menüből az egér mutatója mellé, ezért nem látszik jól a menü szöveg. Ne csüggedjetek és ne legyetek ti pipák, hanem keressétek meg ezt a pipát! és katt a bal egérgombra! Ha sikerrel jártatok, voilà, így látjátok Anemone blogját:

Ilyen lett

Az Oldalak menüben pedig ilyenre változott a kompatibilitási menü pontja: megjelent egy szétszakított papír képe a pipa helyén. Aki bolond, ezzel ronthatja el újra:

Széttépheted

Akár hiszitek, akár nem, az Internetet böngészve van úgy, hogy pont ez a tépkedős segíthet rajtatok. Ehhez azonban már kell a sztori is.

Történt pedig, hogy Bill Gates és haverja Paul Allen, mint tudjuk, a garázsban, igen fiatalon írt egy programot, ami ugyan kevéssé volt eredeti és messze volt a tökéletestől, de pont jó helyen, jó időben született és pont megfelelt az akkoriban még részben lelkes amatőrök, részben a nagyokat kihívni akaró mikroszámítógépes cégek igényeinek és így hamar lepipálta népszerűségben az akkor ezen a niche (kakukkfészek?) piacon épp menő Atarit.

Ez még nem a legendás MS-DOS volt, hanem a Commodoréhoz hasonló Basic programnyelv és futtató rendszere. Itt élte meg először a Microsoft, hogy programja minden külső egyeztetés nélkül, a piac logikájának hála, de facto, azaz tényleges szabvánnyá vált, mert sikere okán mindenki a Basic nyelv általuk adott nylevjárásához igazította a Basic nyelvű alkalmazásokat és később a versenytársak is kénytelenek voltak igazodni a nyelvjáráshoz, ha el akartak valamit adni, viszont saját extra ötleteik nem válhattak elterjedtté, bármily jók voltak is, amíg a Microsoft be nem emelte a sajátjába. Kell-e ennél jobb pozíció egy monopólium megalapozásához?

A Microsoft élt vele, majd a trükköt megismételte, amikor a szerencsének (és korábbi sikerüknek) hála, a szél odasodorta hozzájuk az IBM-et, a világ 30-as évek óta uralkodó irodagép- és 50-es évektől uralkodó számítógép gyártó királyát, melynek a korábbi mikroszámítógép piacba való beszálláshoz, mint később kiderült, lecseréléshez a hasonló elvek mentén ipari szabványt teremtő PC-k piacára, szüksége volt egy a gépek alapszoftverének számító ún. operációs rendszerre és ezt a Microsoft MS-DOS rendszerében találta meg.

Másfél évtizedes, kooperációnak mutatott küzdelemben a Microsoft végül leygőzte a számítógép óriást, a Basic és a DOS után harmadszorra is megismételve a kompatibilitási trükköt, ezúttal a számítógépek grafikus kezelőfelületének saját szabályai szerinti szabványosításával, a Windows-szal, közben szép csendben még sikerrel lejátszva egy hasonló meccset az irodai szoftverek körül is az Office-szal.

A kilencvenes évek elején viszont a cégnél ideges e-mail váltások jelezték a világ változását: Gates tudta, hogy az addigra nem csupán a szoftver, sőt a számítástechnika piacán vezetővé vált, hanem forgalmában, profitjában, tőkéjében évszázados ipari, pénzügyi vagy olajbirodalmakat is maga mögé soroló Microsoft jövője az Interneten áll vagy bukik és azon belül is kulcskérdés, sikerül-e a trükköt megismételniük a böngészők piacán? Ez a másfél évtizedes küzdelem azonban úgy látszik, már nem a Microsoft reményei szerint dől el.

Első menetben még úgy tűnt, nem is kis ideig, hogy a trükk működni fog megint és a Microsoft határozhatja meg, mi - képmutató kifejezéssel - iparági szabvánnyal kompatibilis web-oldal vagy böngésző és mi nem az. Csakhogy, hiába érte el a vezető, sőt domináns szerepet, olykor 80%-ot meghaladó piaci részesedéssel, az Internet Explorer, már a kezdet kezdetén látszott, hogy itt nehezebb terepen kell megküzdenie.

Nem tudom, a korábbi eseteken aggódni kezdő, komoly pénzek fölött rendelkező versenytársak, a monopóliumokat korlátozni igyekvő kormányzatok (ez esetben leginkább az aggódó EU), a web szabványosítását kezében tartó kutatói és ipari szakmai közösség és a szabad szoftverek kibontakozó mozgalma milyen arányban játszott közre abban, hogy mindig létezett a www világában számottevő alternatíva és számottevő újítás ezen a téren, amit a Microsoft nem tudott az uralma alá gyűrni és amely mára a sok lúd szerepében legyőzte Bill Gates cégét.

Bizonyos értelemben maga ásta meg a Microsoft a sírját, amikor a fenti aggodalmak miatt a böngésző ingyenességével védte a Windows pozícióit, összekapcsolva a két terméket. Ez segített persze, amíg a Netscape féle, épp erre a termékre specializálódott versenytársak voltak csak ringben, és lehetővé tette, hogy a Microsoft az Internet hatalmas részén kikényszerítse a Microsoft-kompatibilitást, hiába voltak azok rossz, egyértelműen hiányos vagy hibás megvalósításai a másutt létrejött és fejlesztett HTML-szabványnak.

Az okosabb weboldal-tulajdonosok, illetve akiknek volt pénzük a "dobjuk össze gyorsan"-nál igényesebb oldalakat készíteni, innentől kezdve úgy készítették el az oldalakat, hogy az általunk használt böngésző típusától függően működtek valódi HTML vagy Microsoft HTML szerint. A web igen nagy hányada nem ilyen, csak az egyiket követi. Mára már ez sem segít.

Történt ugyanis, hogy először a Firefox sikere, majd az utóbbi pár évben egy sor más kihívás és vesztes per nyomán a Microsoft kénytelen alkalmazkodni a világhoz. A teret vesztő Internet Explorer rég szükséges felújítása végül a 8-as verziónál jutott el oda, hogy a Microsoft szigorúan követni kezdte a rajta kívül létrejött szabványokat, nagy zavart okozva ezzel. Egy Microsoftra, vagy böngésző szerint Microsoftra vagy igazi HTML-re megírt oldal ugyanis innentől kezdve Microsoft Internet Explorert észlelve rosszul adja vissza a Micorsoft csúnya HTML-jére megírt oldalt, oldalváltozatot.

Na ezt kapcsolgattuk itt a menüben éppen, hogy régi, rossz fiú Microsoftot játsszon a böngésző, vagy az új, rendeset. Hogy sem versenyképességét, sem a felhasználót nem szolgálja ez a megoldás sem, mellékes: van ugyanis más megoldás épp elég és vannak olyan jók, hogy nem érdemes a Microsoft böngészőjében elmerülni.

De persze a történetnek itt nincs vége. A Microsoft lejtőre kerülhetett ugyan, de van aki már aggódik, hogy az Internetes keresőkből a korábbi Microsoftos monopóliumot (épp a szabad szoftverre támaszkodva) kiépítő Google lehet a következő, amely olyan kényszerekbe csábít bele bennünket laikusokat, de az információs technológiák profijait is, ahonnan nehéz lesz kimászni és az életünkre tett hatása sem lesz csupa gyönyör. Hát ez van!

Google, gyönyörök kertje

Pontosan tudjuk, mit keresel.


Ja, a cím! Hát azért sablonos a kérdés, mert az, hogy találkozunk-e ezzel a hibával, attól is függ, hogy milyen az a weboldal sablon, amit használunk. Ha Microsoftra írott, akkor számíthatunk erre a hibára. Szóval van olyan megoldás is, hogy kérjük szépen a kidolgozóját, tegyen róla, bár ez a szívességként nyújtott, ingyenes sablonoknál persze nem magától értetődő megoldás.

Ha a fenti megoldásom és az iménti állításom szilárd alapokon nyugszik (csak a halál biztos, pláne a számítástechnikában ;o), lehet hogy lenne más megoldás is, ti. hogy az Internet Explorerünket arra kérjük szépen, hogy tagadja meg önmagát, Mondjuk Mozilla szoftvernek hazudva lénye lényegét. Általában erre van mód, de ezt még ki kell próbálni. Viszont egy Firefox letöltése és telepítése se föltétlen nagyobb dolog, mint azt megtenni (mondom én, aki egy évben jónéhányszor megteszem).

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 8 komment érkezett ()

1. Sztanya Ferenc (látogató)
2010. 09. 17. 9:35

Ez a bejegyzés erre (www.facebook.com/l.php az alkalomra (Internet Explorer 9 termékbejelentő esemény) született?
:D

2. Funyi1
2010. 09. 17. 9:44

Huha! ...
.., az egyik nem látó ÉN voltam ...
Le van tőltve az IE8 magyar változata ... , s Avant Browsner-rel használom.
.., az Eszköztárak legőrdülőben, az alján az AB beállítások és az Internet beállítások fölött van a Rendezés módja, ahol 3 lehetőség nyillik meg < 1. IE 7 kompatibilitási mód / ezen volt a pipa /, 2. IE 8 szabványos mód / ERRE katintottam át! /, s 3. IE 8 kényszerített szabványos mód
.., S látom Annamone szövegét! ...

3. Anemone
2010. 09. 17. 9:52

Percig se gondoltam összeesküvéselméletre ---- ellenem?!
(Ki a jó égnek jelentenék ennyit :?))

Bo, Te csúcs vagy!
Kösz, a többiek nevében is!
/Na, erről írtam az "Olyan jó itt!" posztban./

4. bo-56 (szerkesztő)
2010. 09. 17. 10:00

1. Sztanya Ferenc
A mindenségit! Nem figyeltem erre, de annyi baj legyen! Viszont kösz a linket, ha lesz egy kis időm, végignézem, mert így hogy a helyzet már sokkal kiegyenlítettebb (no meg amúgy is), érdemes lesz rá figyelni. Belehallgatva, úgy tűnik visszaálltak a régi vonalra és a Windows-szal való újbóli összenövesztéssel kísérleteznek. Persze most, hogy a desktop kikerült a böngészőbe, nem meglepő válasz, hogy a webet tegyék az asztalra. Most már nem fog rajtuk a kizárólagosságra törekvés érve sem a bíróságon, mert hisz alternatíva mint égen a csillag. Meglátjuk, mi lesz ebből? (Ha a szép cickóktól még látunk mást is ;o)

5. bo-56 (szerkesztő)
2010. 09. 17. 10:04

2. Funyi!
Használd egészséggel!
Ebből a bonyolultabb háromféle módból, amit gondolom az Avant menüje hoz be a bemutatott helyére nekem az jön le, hogy az értelmezésem a technikai hibát és a megoldást tekintve nem volt tökéletes, viszont működik. Na ezért izgalmas szakma ez :DDD!

6. bo-56 (szerkesztő)
2010. 09. 17. 10:13

3. Anemone!
Hát, ha nem is ellened, hanem érted ;?)
Egyébként nem rád gondoltam az összeesküvés elméletet gyártókról írva, de az ő esetüket is meg tudom érteni: akinek nem szakmája vagy hobbija (brrrr!), honnan találjon ki ilyet? Mondjuk tán a szerkinek is jobbat tett volna, ha nem hagyja a saját sorozatos csépelését ez ügyben, hanem legalább utána nézett volna a műszakiaknál, nem lehet-e valami bibi, no de lelke rajta: így kapta a nem is kevéssé sértő vádakat a nyakába, védekezés nélkül. Lehet, hogy undokságnak hangzik, de egy kicsit több interaktivitás elkéne a kapcsolatunkba vele.

T. Szerki! Nem akar eljönni a bográcspartyra októberben? Tán egy sor félreértés tisztázható lenne.

Egyébként meg: csúcs? Láthatod, Anemone: csak hályogkovács €8o) <<<< micisapkában

7. Sztanya Ferenc (látogató)
2010. 09. 18. 10:34

4. és 6. bejegyzésre:
Itt (balassy.spaces.live.com/Blog/cns!8742D9F327180554!1719.entry) egy sztem autentikus, de szubjektív értékelés "IE9: Google Chrome Microsoft bőrben" címmel. Balássy György a szerző.

8. bo-56 (szerkesztő)
2010. 09. 28. 23:56

Azért nem dicséri agyon. De köszi a linket! Még jól jöhet.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.