Blogisztáni töprengések
A blogolás parapszichológiájának jogelméleti kérdései


Nolblog Van képem hozzá! Takapenkin törpön punkki A népek olvasótégelye Fend off!

Felelet

poszttal videóban képpel hanggal

Kurva életbe, ez nem jön ki sehogy! De hogy jól nem, az biztos.

Balvörös Kilátszik a foga fehérje Jobblepedék

Önnek sok üzenete van. Katt a képekre!

 

Mondtam Valinak, hogy ez nem fog menni. Azért dicsérem, hogy szarozik még vele, de a viccet sajnos módosítani kell. Csodákat azonnalira vállalunk, a lehetetlenre kicsit várni kell, de hogy kijavítsa valaki ezt a kibaszott nolblogot, azt el se vállaljuk.

Gyermekfogászat

Akinél az aggkori agylágyulás még nem jutott abba a stádiumba, emlékezhet még, hogy a gyerek minimum két dolgot nagyon utál abból, amit a felnőtt népek kirónak rá: a fogmosást és a fogorvost1. Hogy a kettő közül az egyikkel, amit un, snassznak tart, ki tudná kerülni a másikból azt, ami miatt okkal fél tőle, hogy rohadtul fáj, az egyik legnehezebben megemészthető dolog, talán rögtön a csukamájolaj után.

Aztán van, hogy didaktikusan megmutatják neki. A panorthodentográfiával, azaz a fogazat mindent bemutató körkörös röntgenfelvételével már kamasz koromra hozott össze a sors. Nyilván politikailag korrekt módon védett Pozsonyi úti, Fürst Sándor és Sallai Imre utcai élményeim okozhatták csak, hogy egyfelől nálam szuvasodást nem talált, ellenben kiderült, hogy bizony nekem is vannak támadásra alkalmas tépőfogaim, méghozzá párban, ami akkor némi megnyugvást látszott okozni eme friss tudás megszerzését szponzoráló felmenőimnek, bár úgy látszott, a sztomatológia tudós emberének némi fejtörést okozott, hogy hogyan lehet ezt az ááállatot kihozni belőlem. Megoldotta. Így lettem én a világra, azon belül is, a szubzidiaritás EU-s elve alapján már akkor nemzetemre rontani kész díszpéldányává fajomnak, mint mindenki más. Ezután már bátran és kellő helyismerettel énekeltem,

"Sallaira és Fürstre
Emlékezz proletár!"

Ma már persze más idők járnak. Hogy is nézne ki, ha alkalmazkodva a korhoz - a külsőhöz és a magaméhoz - saját alig maradt fogam fehérjét kimutatva gajdolnám,

"Tátrára és Hollánra
Emlékezz zemberem!"

Meg aztán ma - már vagy még - mindent ki lehet mondani, pl. hogy ba(l)jvörös vagy jobblepedék. Micsoda könnyebbség! Két szó, balegyenes vagy jobbhorog, egy-két fog és máris tudjuk a helyünket.

Proletár

A kifinomultabb szaglású olvasó nyilván már kész jelezni, hogy ebből a szájból valami bűzlik és ha kellő erudícióval2 áldotta meg a sors, már kész is megrendszabályozni, hogy ne vezessem elő ezt a mocskos kommerlibsi-judeo-plutokrata szöveget (bocs, a Taganka-tálibot kifelejtettem), mert hogy mit tudom én, hogy mi az a proletár? Ő csak tudja, hogy nem tudom, pedig már a 4. b-ben csillagos ötöst és simit kaptam Emmi nénitől, amikor az úttörő felkészítőn vasalt fehér úttörőingben, zsinóros síppal el tudtam mondani, hogy

Paraszt Proletár

"mennél nagyobb a munkásosztály lázárjainak rétege és az ipari tartaléksereg, annál nagyobb a hivatalos pauperizmus. Ez a tőkés felhalmozás abszolút, általános törvénye."

Na de komolyan, honnan tudja? Honnan tudja a mocsadék, hogy a magamfajta az kétezer éve kuglófhoz eszi a magafajtát és közben büdös parasztozik vagy koszladt prolizik, na ná, hogy píszíül higiéniahiányos mezőgazdasági dolgozónak illetve ipari munkásnak titulálva nevezetteket, miközben az aranykanalat finoman csippentve, feltartott kisujjal kevergeti a néger által felszolgált kakaót? Bocs, valahogy kihagytam a világhódítást és a keresztény gyermekek vérével készített maceszt, de bizton akad hozzáértő, aki nálam jobban tudja, ízlése szerint Bogár-féle vagy Zeitgeist változatban pótolni a hiányt.

Kommunista

Megmondom, baszod: onnan tudja, hogy ez a rohadék kommer pontos leírása, hogy ott ült a köcsög minden csütörtökön a pártvezetőségi ülésen. Hogy mit értett belőle? Nincs jelentősége: nem látni és ítélni jött oda, hanem poliglott anilingusban3 kiművelt emberfőként meredt bele a rendelkezésére bocsájtott térbe.

Nyelv és Kapcsolat

Persze, mindannyian poliglottok vagyunk, hisz van beszédmódunk a gyereknek, a kedvesnek (több is, attól függően hogy épp ágyba akarunk bújni vagy veszekedni), a főnöknek, a főorvosnak, a haveroknak családi és elkülönült nemi felállásban, stb. Ami mégis összehord ide bennünket, téged és engem, akinek valóban fejéhez vághatjuk, hogy "Nem tudom a neved", arctalan nick vagy, az az, hogy mindannyian értjük az Omegát, még ha történetesen anno nem Metrósok voltunk is, hanem Illésesek.

Csak hát semmi nem változott ebben sem. Ahogy anno esetleg értettük, de nem szerettük a másik bagázs, banda vagy galeri emanációit. Mert akkor is azon folyt a duma a Duna-partról lapos köveket kacskáztatva vagy az Ifipark korlátjáról lábat lógázva, hogy a szemét Kovács bezzeg B101-esen hallgatja a Procol Harumot és nem kell neki folyton rángatni a rádió tekerőjét, hogy a SZER-t vagy a luxemburgi rádió elhalványuló jelét fogja. És valóban, a rohadék aztán így folytatta és ma na ná, hogy kiöregedő főnök a 80-as vagy 90-es években KISZ-es kapcsolatai segítségével  begyűjtött cégében. A Kovács házibuliján közben (a csajok azért sokan értékelték a fájin körülményeket) vagy a szörnyülködés ment a huligánokon, vagy csak leszólták a kis hülyéket, mert akkor még nem tudtuk, hogy később majd lúzernek kell őket mondani.

És lassan fogatlan vén szarok formájában, de felnőni képtelen kamaszokként próbáljuk egymással rendezni az azóta is rendezetlen számláinkat, csapatba állva, mint egykor, függetlenül attól, hogy esetleg se a galeri, se a Kovács nem mi vagyunk.

(folyt köv.)

-----------------

1 Nem, spenótról, tökfőzelékről és bablevendő bablevesről ma nem beszélünk

2 Az ~ lényegileg azonos az erekcióval, csak nem a hímtagban keletkezik, hanem a fejben. Hasonló vérbőség okozza és az eredménye tipikusan szintén merevedésben jelentkezik (-> faszfej)

3 Némi gyakorlással elsajátítható technika, közönségesen soknyelvű seggnyallás

2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 30 komment érkezett ()

1. Toszmegosztis
2011. 01. 13. 14:02

így a poszt végére egy kérdés maradt, jobbos, vagy balos hülye adott-e mínuszt:)))))

2. Anemone
2011. 01. 13. 14:27

Két napja esküszöm, nem ilyen rossz állapotban hagytalak magadra !
De borzasztóan jól áll!!! :))))

3. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 14:44

Nagy hívem ő, Tosz. Lesi minden megszólalásomat és elsőként, némán pontoz. Hogy olvas-e, nem tudhatom. Hozzám nőtt, már szinte hiányolnám, ha nem látnám. Tetejébe megnyugtat, mikor nagy a csönd, hogy legalább egy valaki figyel rám. Ne becsüljük le, ápoljuk a gyűlölőinket!

4. Toszmegosztis
2011. 01. 13. 14:54

Én is szeretem őket, tízes nagyságrendben emelik az olvasótáboromat:))))))
Hacsak nem házon belül intézik:)))

Nem akartam poénkodni, mert jobbos büdös parasztot, és szuperbalos prolit írtam volna, de visszafogtam magam, és csupán hülyéket írtam:))))

Te annyira nem ápolod a gyűlölődet, én azért szoktam kedvesen szózatot intézni hozzájuk:))

5. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 14:55

Hát így romlunk egyre jobban, Anemone!
Mi tagadás, felbarrikádozott az elmúlt napok hordalékából az a kevés is, amit hajlandó voltam elolvasni. Könnyű azt mondani egy-két feles után, hogy leszarom az egészet, mire bevág az ember fejébe-gyomrába a katzenjammer, könnyen lesz belőlünk embergyűlölő. Van, aki másokon veri le, van aki saját magán. Csak azt a bizonyos összefüggést nehéz megtanulni a rossz szerekkel végzett, dentálhigiénésnek képzelt ceremónia és a rossz szájíz között.
Most mondjam azt, hogy ;?)

6. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 14:56

Értékelem a kifinomultságodat, Tosz :D

7. Valéria
2011. 01. 13. 15:15

Aranyapám Bo :)))

kijavítani? Egek Ura (jaj, csak azt ne) no mit is illik ilyenkor...mit is ..????...itt van a számon oszt mégse gyün no..no.. na, mindegy :))

No mégegyszer :

Aranyapám Bo !

nem képzeltem én se, hogy egyből és azonnal egymás klaviatúrájára dőlve sírjuk el tévedéseink, bűneink lajstromát. bűnbocsánatot remélve ezáltal..áááá....dehogy. Vége nem lenne annak soha, mert hogy a világ már csak ilyen, az életben állandóan összeakaszkodunk, mindenki a magáét akasztja a másikba, néha nehezen találjuk, de újra megpróbáljuk, mert minden láncszemért kár lenne (szerintem, de lehet vitatkozni ezen, viszont nem érdemes).

A generációs irigység se változik. Az egyívásuak nem bírják el, ha az egykori taknyos-szaros-szutykos haver fogatlan-korára többet lát a világból - pedig neki is csak két szeme van, hogy a kurva életbe csinájja, a mocskossa, nem értem én ezt, de majd jól lekékelem aztán a többiek itt ebben a jó kis virtuális harci játékteremben már látják egyből, na ő az akit mellőzni köll, mert más szelek fújnak - de igaza is lészen neki a perc-katona igazsága szerint.

Máshol már leírtam, de ide is ide kivánkozik:

ebben a virtuális csatában - ami napok óta zajlik itt a NOL - on - megint megerősítve érzem egy régóta szajkózott véleményemet. A háborús hangulathoz igazítva azt kell mondjam, hogy a katona avval a fegyverrel lődöz, amit biztosítanak számára, amit a kezébe adnak..

Mi a büdös francnak van itt még ez a kék-piros lövésre alkalmas harci eszköz?????

Egyszerüen nem fair...egy nyílt térnek mondott blogfelületen? Röhej...és gyász..bár ez a kettő erősen ellentmond egymásnak..

Viszont záró idézetem biztosan meg fog nyugtatni téged (is). (a kéket gombolókat meg elönti tőle a sárga)... Főként ha elolvassák, kitől származik...

Ime:

Nem barátaink kellemes ujjongásában, hanem ellenségeink vad ordításában halljuk meg a helyeslés hangját. /Solohov/

(lehet, hogy ez az idézetem is magyarázatra szorul, ugy abban az esetben kéretik felkeresni a saját blogomat)

üdvözöllek és nagy-nagy gratula

************************************

8. harunalrasid HCJD
2011. 01. 13. 15:47

jójez.
csakhogy, amíg a magyar foghelyzeten nem nagyon javít az 1400 forintos fogkrém, és az 1000 forintos fogkefe, addig a magyar agyar - akarom mondani, acsar - helyzeten sem a 4-5000 forintos könyvár. pedig az írott szó még talán segít a mentális állapotokon.
már, ha a paciensnek van hozzá gyomra.
vagyis, meg tudja emészteni a mondani valót.

9. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 15:54

Sajnálom, hogy nem jött ki belőled, Vali. Hát sose fogjuk megtudni, hogy mi van a mögött a civilizált velencei maszk mögött ;?)

Látod, én megpróbáltam és pont ugyanarra az eredményre vezet, mintha szokásos magamat vezettem volna elő.
Lehet, hogy nem vagyok még így sem elég hiteles ;?)) <<<< ennek már tokája van

"Mi a büdös francnak van itt még ez a kék-piros lövésre alkalmas harci eszköz?????" - írod. Hát azért, mert imádom az orosz rulettet és megfogadtam, hogy ha összejön a Gonosz jele, a 666 mínusz szaldóként, tökön bököm a nickemet.

A röhej és gyász meg sajnos nagyon is jól megfér egymás mellett, ha máshonnan nem Kusturicától tudjuk, bár igazából ő is csak tükröt rak elénk: nevetségesen siralmasat, de ugyanakkor mégiscsak ilyen pocsékul emberit.

Köszi és viszont a kezdeményezésedért. Legalább valami kis vérszag jött a tályogot frissíteni.

10. Valéria
2011. 01. 13. 16:14

9-re

"..No, no...csak ne tessék megijedni, nem lesz itten kérem semmi baj! ..." mondta a meleg kultúrházban, birkaszagú szűrben üldögélő pásztor, akit beterelt a " Igazi kultúrát a magyar falvakba ! " - pártfeladat kultúrfelelőse, miközben a hirtelen befűtött helyiséget elárasztotta George Gershwin Summertime-ját átéléssel előadó énekesnő őszinte fájdalma és a fojtó hamuszag..."

Hát mégiscsak sikerült, kijött Bo :)) ezt akartam mondani, csak tudod, nem mindig találja meg a legpontosabban a szót...

Viccet félre .... a kommentből a "no-no.." - ig köll komolyan venni engem..:)))

..."tökön bököm a nickemet..." Bo !!!! Eztet még megvárom :)))

utóirat: az idézet egy részét Antal Imre mesélte önéletrajzi könyvében. A kultúrházban a zongoránál ugyanis ő ült, miközben a hangszer egyik lábát néhány téglával kellett helyettesítenie....by Boldog 60-as évek !!

www.youtube.com/watch?v=8JpPkp1f0So

szenvedjünk együtt Bo :)))

11. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 16:24

Effendi!
Kölökkorom óta nagyon sokat fejlődött akkori kedvencem, ami ilyen mérnökfélét csinált végül belőlem, a fizika. Már nem tudom, hogy mekkora energiákkal bombáztatják a kvarkokat egymás ellen, hogy újabb összefüggéseket lássanak meg a világból és még kevésbé értem, mit is csinálnak és mondanak az elméletek?

Az utolsó, amit valamelyest felfogtam, az a Heisenberg-féle határozatlansági reláció, amely leegyszerűsítve azt mondja meg, hogy amilyen mértékben meg tudjuk határozni egy részecskéről, hogy hol a helye, oly mértékben nő a bizonytalanság a tekintetben, hogy merre tart.

Annyit sejtek az újabb fejleményekből, hogy (ha nem értettem félre), egyre inkább az derül ki, hogy a legalapvetőbb erőket és rendeket meglepő módon a matematika fogja egybe, mégpedig a fizikai világ rendje a szimmetriákra épül és így képesek mégis olyan gyönyörű aszimmetrikus rendszerek kialakulni benne, mint a Mandelbrot féle végtelenül különbözni képes, aszimmetrikus világok. Nem lehet ezekkel baszakodni, mert ott, ahol ezek üzemelnek, iszonyatos nagy erők hatnak, még ha csak szubatomikus méretben is, de láttuk, hogy ha ezeket szabadjára engedjük, baszhatjuk a civilizációnkat.

Úgy hogy akkor most velem, Funyival, Tosszal, Hmmm-mel, Cubával, stb.együtt ismételjük el, amit írtál többes szám első és nem többes szám második vagy harmadik személyben. Oké?
(A lányokat, ezúttal nem macsóságból, de megint kihagyjuk. Bár, tudod...)

12. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 16:33

Hát, azér' eztet nem gondóttam vóna rólad, Vali ;-)!

De ha be akarsz fizetni a tökbök-sóra, akkor itt az ideje elkezdened gályázni :)))

13. Valéria
2011. 01. 13. 16:35

értettem Bo-56 Kapitány !!!

ez mostan teljesen off lesz:

Anemone-tól érdeklődnék, hogy miért nem tudom olvasni írását???? Egy tök fehér oldal jön be nekem .((( sajnálom :(((

14. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 16:44

Mivel Anemoneval már egyszer végégjártuk, ha nem veszed rossz néven mgpróbálnám én megoldani: Internet Explorert használsz, gondolom. Jobbra fenn van egy Oldal-menü. Onnan válaszd ki a kompatibilitási üzemmód vagy valami hasonló kapcsolót ott a menü közepe táján, mikor Anemone oldalán vagy és nagy eséllyel bejön a teljes oldal.

15. Valéria
2011. 01. 13. 16:51

Köszi Bo, próbálkozom :)))

16. paplanyos
2011. 01. 13. 17:01

Kedves Bo!
Már a "kedves" -t is hánytorgatták, de ez úgy bennem van, kedves!
A postod érdeklődve olvastam, de megmondom őszintén a 11 -es kommentod fogott meg a legjobban, mert ott ragadtam le magam is, de így összefoglalva jó volt újra olvasni.
Más egyebekben nem kívánok megnyilvánulni.

17. Valéria
2011. 01. 13. 17:17

Sikerült !!

:)) még egyszer köszönöm...

18. Anemone
2011. 01. 13. 17:29

Vali, ha gondolod, idelinkelem Bo-hoz! :))

Ez a Heisenberg-féle határozatlansági reláció zseniális! Bo, erről szívesen olvasnék majd újabb nyelvöltögetős-nyelvcsavarós posztot :-P

19. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 17:30

Hadd hánytorgassák, kedves Paplanyos!
Soká szenvedtem tőle, de én meg erről nem akarnék egyelőre megnyilvánulni. Úgy gondolom, szívem joga, hogy kedves ismerősömnek vagy barátomnak tekintsek bárkit és fordítva, nem kell indok, hogy valakit ne tekintsek annak. A tisztességet viszont ettől függetlenül meg kell adnom, a szerzett sebeket meg nem szaporítanom. Tudom, most is bántok másokat ezzel, amit itt írtam és nem tudnék olyat, amivel ne állna fenn a lehetősége ennek. Én hiszek az amnézia jótékony hatásában. Tosszal ellentétben a rövid távúban is, mert a pillanatnyi gátlás, ami a hipotalamuszból indul és Anemone javaslatára elszámol tízig, az sok olyat spórol meg, amit aztán nem kell a hosszú távú memóriában takargatni. Persze, tudom, holnap is beleesek majd ugyanabba a hibába, hogy elkap a méreg, ezért tartom fontosnak, hogy a fenti gyakorlat mellett a magunknak és másoknak való megbocsájtás képességét is (szigorúan egyenlő mértékben) elsajátítsuk. Tudod, a szimmetria.

Bassza meg, más megint papolok! Üdv a mátészalkai dombságnak :))

20. Valéria
2011. 01. 13. 17:32

18-ra
köszi Anemone, már sikerült meglelnem az írást :)))

tetszett :)

21. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 17:35

Heisenberg kedvenc gumicsontom, Anemone. Szerintem már írtam róla valahol itt a blogokban, de már nem csak a szemüvegemet kell állandóan keresnem :(()

Segít a jóbarátod, a gugli. :))
takapenkki.nolblog.hu/archives/2010/06/10/Talalkozas_Sos7-tel_a_voros_escape-pel/

A kép alatt ott a link a wikipedia oldalára.

22. Texaco Benzin (Babett)
2011. 01. 13. 20:28

:)))) ez (is) tetszett! Új Bo. Meglepetés, de megértelek!

23. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 13. 21:16

Gyakorlunk a jövőre, Babett :)))
Mondom, hogy sikerült az ááállatot kihozni :D

24. Nefelejcs
2011. 01. 14. 8:30

Oltári szöveged van (ilyenkor mindig hozzáteszem itthon, hogy műszaki értelmiségi létedre), de az olyan "kirekesztős" :)) szöveg lenne... (miközben ezt mondom, a kisujjam azért eláll)

Volt, amit első olvasásra megértettem, aztán latinos ismereteim is kellettek, és hálás köszönet a lap alján található magyarázatokért is.

Nagyon jól áll, Anemone-hoz csatlakozok. :) Babetthez is. Hozzád is. Ilyenek.

25. Nefelejcs
2011. 01. 14. 8:31

Csak most néztem meg a képeket. Rájöttem, hogy lehet, hogy mégsem vagyok kommunista.
:DD

26. bo-56 (szerkesztő)
2011. 01. 14. 16:34

Nefi! Moderáld magad, vagy én foglak! ;-)

Azért, ahogy ismerlek, megnézném én magamnak azt az elálló kisujjat. :DD

A kommunista meg? Miért, ki az?

27. professzor (látogató)
2011. 02. 09. 18:49

Most ,hogy belegondolok , tényleg ott lóbáltuk ,hangoskodtunk a kori mellett,lestük miként rajzzák körül a csajok a kiemelt szinpadot...DDDD
De arra nem nagyon emlékszem,hogy ütöttük volna egymást azért mert egyikünk angyalföldről jött fel a négyes busszal, a másikunk pedig a bemrakpart 6 környékéről sétált át bedobva előtte az anyagot a lánchidban..DDDD.vagy a Budai Birósággal szemközt lévő kisbüdösben....
Hazudozni csak később kezdtünk el ,de akkor aztán keményen......lásd a következményeit a nol-on....DDDD

28. Atlasz
2011. 02. 09. 22:52

Mindkettőt olvastam, de csak ma. A II. számú bejegyzés záró kommentje is tetszik, mondom: is! bár fenntartom magamnak a jogot (magamon röhöghetek, igaz?) hogy ne értsem tökéletesen.
(Megjegyzem: a Fő utcai Kisbüdösben én is jártam, de a tárgyaláson visszavonom.)

29. Atlasz
2011. 02. 10. 6:49

Az elköltözés lehangol. Ha nem Te vetted ki a frissülőből a folytatást, akkor sem ez a megoldás.

30. bo-56 (szerkesztő)
2011. 02. 10. 10:54

Lám, a magyar leleményesség a szabályok kijátszásában... melyet persze a hatalom - ezúttal én - nyitott tenyérrel letakart szemével néz, kádárosan kacsintva is egyet. ;-)

Hogy ne értsed tökéletesen, arra - mint tudjuk - megkaptad, megkaptuk mind a jogot onnan, ahol nem is szeretnék, ha értenénk, miről szól a játék. Én vonjam el tőled? Mindenkinek joga van úgy érteni vagy nem érteni, ahogy lelki egyensúlya megkívánja. Persze ha egyszer szeretnénk normális életet magunk körül, elkerülhetetlen lesz kísérletet tenni úgy is érteni, ahogy az ellenünkben ágáló érti. Onnan lesz esélyes, hogy elvárjuk a magunk érzéseit is a közös múltról szóló narrációból és a közös jövőre vonatkozó tervekből.

Cohen: Please, don't pass me by...
www.youtube.com/watch?v=w3o3Ky1ra98
Aztán lehet rákattintani mellette a PART 2 klipre is, hogy tudjuk, ki a nyavalyának van baja?

Az elköltözés meg ne hangoljon le! Tudtom szerint te is visszajáró vagy. Én nem leszek, de már értelmetlen is lenne. Amilyennek ma látom a nolblogot, semmiben sem emlékeztet arra, ahová két éve jöttem. Szétrágta az epe és a gyomorsav. Ha valaki (akár bosszúzni) meg akar majd keresni, megtalál.

Üdv a múltaknak!

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.